Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Minden a halállal kezdődött. Egy rejtélyes srác meg ment, mikor te meghalsz. Megváltozol nem az, vagy aki voltál? Fény derül a sötét titkokra, a múltra ki vagy....

~A vámpírok úrnője~

1. fejezet: a Minden a halállal kezdődött.

Minden a halállal kezdődött. Én egyre menekültem, de a sötétség elért. Én elestem. Majd éreztem valami kiszívja az erőm, egy démon volt. Láttam, hogy elsötétedik minden. A szörny, aki a halálom okozta eltűnt. Majd a szemem végleg lecsuktam volna mikor éreztem, hogy valami meleg csordul ki a nyakamból. Hirtelen olyan volt mintha a halál hidegét a testem forrósága el akarta volna űzni. Azt ordítva neki, hogy hagyjon engem, élnem kell! Félig éreztem, hogy testem, mint egy élettelen játék baba hever ott. De a lelkem nem akar elszakadni tőlem. De sikerült végleg elkerültem erről a világról. Gondoltam én. Majd ki nyitottam a szemem. Egy különös férfi állt mellettem tizenkilenc, húsz év körüli volt. Fekete haj és csodaszép szemek. Én nem tudtam, hogy hol vagyok. Ő pedig rám bámult kissé megvető arccal. Megkérdem:
- Ki vagy te?
- Azt vártam, hogy megköszönöd és nem azt, hogy kérdőre vonsz.
- Mit kéne, megköszönöm? - álltam fel a ruhám porolva.
- Azt, hogy élsz.
- Én mentettem meg az életed. – mondom.
- Igen? És hogyan?
- Az maradjon az én titkom. - nézett rám miközben mosolygott.
- Mond el ki vagy! Hol van ő?
- Ki?
- A démon, aki megölt.
- Elájultál, nem volt itt senki.
- De itt volt, a szeme vörös volt és kergetett. Én pedig elestem. Éreztem, amint a halál közeledik hozzám a szárnyát rám borítva.
- Mondom, csak képzelődsz. Gyere velem! - azzal a rejtélyes fiú elindult.
- Miért bíznék meg benned? Semmit sem tudok rólad.
- Mert könnyebb lenne neked. A saját érdekedben gyere velem. - közölte lekezelően.
Elindultam a furcsa fiú után semmit nem tudván róla. Valami furcsa jelenlétét éreztem. Éreztem ebben a srácban van valami. valami meg magyarázhatatlan és természetfeletti. Maga a szeme is úgy ragyogott. Nem láttam még ilyen zöld szemet, amely így ragyogott volna a sötétben és a ködben. Óvatosan, botorkálva lépkedtem. Nem tudtam ki ő, hova visz, csak azt, hogy az ismeretlen felé. Hirtelen furcsa zajt hallottam. De nem innen jött. Úgy 4-5 kilométerre tőlük lehet valami csetepaté. Megálltam és körülnéztem, de senki nem volt ott. Még egy macska sem. Pedig a sikátorba szoktak bolyongani, főleg ha éhesek.
- Mi az? Mi bajod van? - fordult hátra a srác.
- Te nem hallod?
- Mit?
- Ezt a zajt. Nem innen jön, messziről, de hogy hallhatok ilyet?!
- Ki tudja. - mosolygott ismét.
Engem akkor is zavart ez a furcsa tény, hogy olyat hallok amit nem volna szabad. Az a furcsa lény is eltűnt. Ez a fiú pedig a semmiből jött elő és azt állítja, hogy megmentett. Viszont, nem árulta el hogyan. Majd arra kért, hogy kövessem. Egy sötét sikátorba. Nekem nem tetszett ez a helyzet. Majd megállt előttem, én pedig bele ütköztem.
- Állj! - kiáltottam.
- Mi az? - kérdeztem rémülten.
- Itt van. - suttogta. - Bújj el! Majd ha jövök, akkor gyere elő.
Azzal a sikátorban előre futott majd jobbra mind addig, amíg a köd el nem mosta alakját a szemem elől. Én ijedten, mint egy kis kölyök macska vártam ott. Ismét hallottam a távolból valami neszt. Mintha a fiú hangját is hallottam volna. Biztos csak képzelődsz Lina. Eltelhetett vagy két óra, ha nem több. De a srác nem jött. Így elindultam utána. Majd hirtelen a hátam mögött egy hatalmas puffanást hallottam. Megfordultam, persze csak szépen lassan.
- Meg mondtam, hogy csak akkor gyere elő, ha szólok. - morgolódott.
- Elárulnád, ki a fene vagy? Amúgy meg vagy két órára eltűntél!
- Azért, hogy megvédjelek! - kiabált rám.
- Mitől kéne megóvnod? Nem felelsz?
Ekkor ismét megállt.
- Mindennek eljön az ideje. Majd megtudod, most pedig kövess! - azzal megindult.
Továbbra is a szűk és rémisztő sikátorba mentünk. Egy órával később egy főúthoz értünk, ahol nem sokan jártak. Majdnem két órát gyalogoltunk ott is. De csak 4 autót és 7 járókelőt láttunk a közelben. Nem értettem. Kicsit félni kezdtem a fiútól. A körülményektől. Ezért meg vártam, míg előre ment addig, ameddig ismét el nem tűnik a szemem elől. Majd gyorsan rohanni kezdtem arra, amerről jöttünk. Egy útkereszteződésnél tűnt fel előttem. Halálra rémültem. Szinte a semmiből termett ott.
- Jaj! - sikítottam fel.
- Mi a fenét csinálsz? Mit képzelsz? Nem rohangálhatsz csak így az utcán egyedül! – kiáltott rám ingerülten.
- Elegem van belőled! Több mint négy órája követlek, és még csak azt sem tudom ki vagy! Majd furcsa dolgok történnek, amiről te elvileg tudsz valamit, de nem mondasz semmit se! Amikor meg akarok lépni még te kiabálsz velem! Ki vagy te? Ember vagy te egyáltalán? - kérdeztem.
- Nem. - azzal ismét előre indult.
- Hogy mondtad? - kérdeztem vissza.
- Ahogy hallottad, nem vagyok ember.
- Olyan vagy, mint az, ami megölt?
- Fúj, engem ne hasonlíts ahhoz a döghöz! Igaz, hogy nem ehhez a világhoz tartozom, de attól még nem vagyok olyan, mint az a mocsok.
- Miért ő ki volt?
- Legyen elég annyi, hogy mindent elmondok majd. Gyere velem most nincs hol aludnod. Veszélybe vagy, gyere. Ha megérkeztünk elmondom, ki vagyok, mi történt veled és mire kell vigyáznod.
Nem tehettem mást, követtem. Rájöttem, ha nem akarok bajba keveredni, akkor követnem kell. Ha nem ember. Akkor vajon mi? Mindegy, ha meg tud védeni nem, számít, egyedül nem boldogulnék. Főleg, mert eléggé túlvilági mindaz, ami ma történt velem. Egy furcsa démon vagy mi, aki végezni akart velem. Majd egy rejtélyes srác, aki tud rólam és mindarról, ami ma velem történt. Aki nem ember, bár a külseje olyan. Furcsa zajt hallok, mintha megváltoztam volna. Ember vagyok egyáltalán? Lina ez hülyeség ember vagy. Ízig-vérig ember vagy, akinek jó a hallása!
Egy óra múlva megérkeztünk egy lepukkant házhoz. Romos volt, de hideg volt aznap éjjel, így jobb volt mint a semmi. A srác előttem ment be, majd én is beléptem. Tök sötét volt. Egy picit meg ijedtem, mivel láttam két világító zöld szemet, majd a fiú villanyt kapcsolt.
- Gyere már beljebb! - kiáltott rám.
- Figyelj! Baromira unom, hogy osztod itt az észt és azt hiszed, hogy ismersz, pedig nem!
- De ismerlek! A neved Carolin Lina Morgan. Édesapád Victorio Morgan volt mielőtt elhagyott titeket. Anyád pedig Monica Roxána Morgan. Testvéred volt kettő is. Alysha Morgan és Den Morgan, de nyolc éve meghaltak anyukáddal együtt egy autó balesetben. Egyedül nevelkedtél. Illetve a nagybácsikád Claudio Frederick Morgan nevelt. De ő is meghalt. 1994. február. 8-án születtél. Az emberektől és a világtól mindig tartózkodtál, mert féltél, de akkor nem ismered a valóságot. Ami a családoddal történt azt szörnyűségnek tartod, pedig az igazi szörnyűség, csak most ért utol. Meg kell, hogy védjelek téged Lina, veszélyben vagy!
- Miért vagyok veszélyben? Ki vagy te? Honnan ismersz engem és a családom? Nem ember vagy, akkor mi?
- A nevem David Carmeni. Igazad van, nem ember vagyok, de tudtam, hogy mi fog veled történni! Láttam a jövőt!
- Hány éves vagy? Mi van velem? Ugye én sem vagyok ember? Mi volt az, ami megtámadt engem és végzett velem? Hogyan jöttem vissza az életbe? Milyen veszélyről beszélsz? Felelj! - kiáltottam mi közben a sírógörcs kerülgetett.
- 19 éves vagyok. Megváltoztál. Ne félj nem bántalak. Vigyázok rád! Igazad van, eltaláltad nem ember vagy. Többé már nem. Egy démon volt, vagyis mi úgy hívjuk őket, hogy Aramik.
- Az meg mi?
- Egy olyan teremtmény, amely emberi energiát szív el, hogy élhessen. Mocskos féreg nép. Gusztustalan, alávaló dögök, akik azért vannak, hogy itt ezen a világon legyenek. Mert az összes többi világból kitaszították őket. Lélekszívó szemetek. Emberek energiája és vámpírok lelke kell nekik. Tele van velük a város. Rengeteg ilyennel találkoztam, emberi alakban is megjelenhetnek, de a valódi kilétük egy igazi szörnyeteg. Veled is egy ilyen végzett.
- Akkor, hogy-hogy élek? Mi vagy te? Te is Aramik vagy? Milyen veszély vár rám?
- Én hoztalak vissza az életbe. Nem Aramik vagyok, hanem vámpír. Egy vámpírvadász üldözött, hogy végezzen velem. Mivel te is vámpír vagy így elhatároztam, megvédelek. Meg kell, hogy védjelek téged! Vigyáznod kell Lina, nem vagy biztonságban! A vámpírvadászok és az Aramik az ellenségiem.
- De miért? Ki mondta ezt, hogy védj meg?
- Nem lényeges. - fordult el a fiú.
Hirtelen megváltozott körülöttem minden. Egy fiú előjött a semmiből, ráadásul ismer. Régóta tudja, hogy ki vagyok. Egy Aramik vagy mi megölt, de ez a fiú vámpír, így megmentett és én is azzá váltam. Vámpírvadászok fognak kergetni a fiúval együtt. Mindaz, amit eddig hittem a városról és a világról tündérmese volt. Pedig a testvéreim és anya is meghalt. Apa elhagyott engem és most pedig. Az Aramik, a vámpírok és a vámpírvadász üldözöttjévé váltam. Folytatás hamarosan!


2. fejezet: Ha élni akarsz!

Idegesen és félelemmel teli szívvel álltam ott. Még szinte fel se fogtam mind azt, ami velünk történt. Most már nem volt annyira ideges. Sőt kedves próbált velem lenni, ami azért jól esett, de a feszültséget nem oldotta. Épp olyan volt minden. Féltem az Aramik nevű lénytől, a vadásztól, attól, hogy ki tudódik a titkom, hogy nem ember vagyok.
- Öltél már embert? - fordultam a fiúhoz.
- Nem. Vagyis igen. De ne félj a társam, vagyis a magam fajtát nem bántom. De a mi fajtánkban is van több kaszt, mivel vannak olyan állatok, akik egyenlők az Aramikkel.
- Nekem is ölnöm kell?
- Ha életben akarsz maradni egy évben minimum egy embert meg kell ölnöd.
- Ugye csak viccelsz? - temettem arcomat a kezembe.
- Nem. Ha élni akarsz meg kell, ölnöd egy embert az év során vagy örökre meghalsz.
- Meddig élünk mi?
- Változó. Azért bolyongok naplemente után, szürkületkor vagy ködben, mert a napfénye a legfőbb forrása a halálunknak. De általában olyan városokba megyek, ahol mindig sötétség van. Mint most is. Már négy éve ebben a városban élek. Jó hely, legalábbis nem kell félnem a naptól, a vadász is csak ritkán talál meg, de az Aramik folyton itt van.
- Ő miért akar megölni?
- Ha egy Aramik végez egy vámpírral, akkor halhatatlan lesz. Nem kell több emberáldozat annak az állatnak.
- Ha én végzek egy olyan démonnal akkor én is élhetek örökké? Nem kell emberáldozat?
- Akkor én a világ végéig is élhetnék. Rengeteg Aramik vére tapad a kezemhez, de így csak ők pusztulnak. Nekem épp úgy szükségem van a vérre. Ez van, ez a mi sorsunk.
- Te gonosz vagy? Bántanál bárkit is?
- Nem Lina. Én nem. Az Aramik azok, akik gyilkolják az embereket, de ha egy vámpírt ölnek meg akkor halhatatlanok lesznek. Ezért kell vigyáznod. A nyálukban található méreg anyag olyan, mint a sav. Ha hozzád ér, beszívódik a testedbe, az ereidbe furakszik. A véred elszívja vagy megköti, így számodra véget ér az élet.
Mindaz, amit David mesélt tényleg a pokol volt. Pedig nekem még két éve anyuék halála volt maga a pokol. Most már tudtam milyen az élet, vagy milyen, ha hatalmad van. De milyen áron lehet hatalmad? Ölnöd kell, hogy élhess. Üldöző leszel, miközben te is üldözötté válsz. Az Aramik a haláloddal örök életet kapnak, míg a vámpír vadászok örülnek, ha kionthatnak egy- egy vámpír életet.
- Te szeretsz ilyen áron élni?
- Ha szeretek, ha nem, ez van, így kell élni. - nézett rám.
A szemén láttam, bár lehet hatalma, mégis nyomorúságosnak tartja ezt az életet. Sajnáltam őt is ezért. Bár egy örök élet nem is rossz.
- David. te mióta vagy vámpír? Ki tett azzá?
- Én ezerötszáz éve vámpír vagyok. A középkorban lettem vámpír. Egy vámpír harapott meg.
- Milyen a középkor?
- Sötét is meg szép is. Volt a sötét középkor, akkor szaporodtak el az Aramik. Az emberek a sok háborúban meghaltak, így azok a dögök az elesettek lelkeiből tudtak zabálni. Majd a virágzó középkorban csökkent a számuk, de amikor jött a pestis, akkor ismét ők voltak erő fölényben.
- Voltál már szerelmes? - kérdeztem. Ha már úgy is felel egy-két kérdésre, erre is biztos fog.
- Ez meg milyen kérdés?
- Egyszerű kérdés. Tehát voltál vagy nem?
- Nem voltam. Egy vámpír nem szerethet. A fajtársainkat megvédjük, mert közös a vérünk, de ennyi. Nem eshetünk szerelembe. Nem lenne helyén való és egy vámpírnak nincsenek érzelmei. Nem érez semmit.
Vagy csak David gondolta ezt. Én ugyan úgy éreztem a szüleim iránt, mint amikor még ember voltam. Bár édesapám nem ismertem én mégis szeretem őt, és szeretni is fogom, amíg csak élek. Utána már fáradt voltam, így ledőltem aludni. David is elaludt, ő még hamarabb, mint én. Másnap eltűnt az épületből. Kerestem őt, kiabáltam neki, majd végül elő bukkant ismét a semmiből.
- Mi az Lina? - nézett rám.
- Jesszus! Ezt ne csináld! Két nap alatt másodszorra hoztad rám a frászt! - jegyeztem meg mi közben a szívem majd kiugrott a helyéről a rémülettől.
- Ezt meg, hogy csinálod? - kérdeztem tőle.
- A vámpírok gyorsak, erősek. Valakinek jobb a hallása, valakinek a szeme világít a sötétben. A te hallásod kifinomult lett az emberi létedéhez képest. Én a jövőt látom. Valakinek a szaglása jobb, érzi az érezhetetlen szagokat és illatokat is.
- Értem. - feleltem.
- Ami velem történt, az miért történt?
David eléggé lekezelően nézett.
- Nem tudom. - felelte savanyúan.
Én pedig nagyon jól tudom, hogy tudta. Pont akkor, amikor az Aramik az életem elvételére készült. Akkor jelenik meg és megment. Ez több mint véletlen. Talán ez volt a sorsom. De tudtam, hogy egy napfény derül az igazságra. Miért lettem vámpír? David honnan tudta, hogy én vagyok az a lány akit látott?
Ismét borús volt az idő. Az eső nem esett, de egy kicsi köd volt. David ismét előttem ment, ő vezetett én pedig mentem utána, mint egy kiskutya, de ez most nem érdekelt. Játssza csak a főnököt, ha jól esik neki. Egyszer úgyis kettéválik az utunk. A sors útja kettényílik, így nem tarthatunk örökké együtt.
- Hova megyünk? - kérdeztem tőle egy órával később.
- Majd meg látod. - hangzott a válasz.
Tíz perc múlva egy kis utcán voltunk, majd hirtelen mellém ért David. Meg fogta a derekam és elkezdtünk emelkedni.
- Te meg mit csinálsz?
- Semmit. Csak gyere, és ne beszélj, ne kérdezz. - mondta kissé nehézkesen, miközben magába fojtott valamit.
Idáig soha nem volt ilyen. Volt rám mérges és dühös, de akkor a hangja nem olyan volt. Volt már kedves is, egészen kedves. De ez a hang. Ez valami mást jelentett. Éreztem, hogy talán valami bajt. Amikor a háztetőre érkeztünk, amire felugrott elengedte a derekam. Ránéztem majd két lépéssel hátrébb mentem.
- David. Mi van veled?
- Erről beszéltem neked. Ha elhagy az erőm és haldokolni kezdek innom, kell. Emberáldozat kell.
David arca halvány fehér lett, a szája lila, mintha fázna, a szeme pedig most világított a legzöldebben.
- Gyere! - fogta meg a karom. Magához rántott és átugrottunk két háztetővel arrébb.
Egy húsz - huszonkét év körüli férfi sétált pont alattunk. David gúnyos mosollyal meredt a férfire odafentről miközben szeme egy nagyot villant.
- David, ugye nem akarod bántani?
- Miért ne? - kérdezte.
- Ez egy ártatlan férfi. Akinek élnie kell.
- Nem is, olyan ártatlan a kedves.
- Ezt honnan szeded? Vagy miből gondolod?
- Mert én nem csak a jövőt látom, ha szeretném a múltra is vethetek egy pillantást. Ha ölnöm kell, csak is olyanokkal végzek, akik gyilkoltak vagy valami nagy bűnt követtek el. Ha áldozatot keresek, ez elő jön. De egy szabály van! Gyereket és időst tilos gyilkolni!
- Ha bűnt követett el?
- Az nem az én bajom. Akkor, ha meghal, a pokolban elnyeri méltó büntetését, de ha addig elkapja egy Aramik démon, akkor az lesz a veszte.
Azzal egyenesen a férfi elé ugrott.
- Hova-hova? - kérdezte gúnyosan.
Én pedig csak álltam ott mereven, figyelve, hogy mit fog tenni.
- Ki vagy te? - kérdezte a férfi
- Mindjárt meg tudod. - nevetett gúnyosan újra a fiú.
- Ki vagy? Te szörnyeteg! Te nem ember vagy ugye?
- Nem fogom ezt egy ilyen féreggel, mint te megvitatni. George Harp négy éve végzett a barátnőjével Emily Blueval. Majd ugyanabban az évben kirabolt egy bankot. Ez még tűrhető, de volt egy kislány is, aki szemtanú volt. A hét éves Rebeka Logan. Te őt is megölted!
- Sajnálom, nem akartam. - mentegetőzött a férfi.
- Már késő.
Azzal David támadt és már lakmározott.
Azzal az ujját a számhoz érintette, melyen vércsepp volt a férfi véréből. Én elszörnyedve álltam ott nem tudván mit tegyek, majd én is leugrottam onnan.
- David elég már! Nem marad benne egy csepp vér se.
- Az a jó! - kacagott.
- Én ezt nem nézem tovább! Elmegyek! Kérlek, fejezd be!
- Hallgass! Egy csepp vér volt. Én lenyaltam a szám, mert nem tudtam mi volt rajta. Nagy hiba volt. Én is vonzalmat éreztem a vér iránt. Davidhez léptem és én is azt tettem, amit ő. Amikor abba hagyta és újra az volt, aki régen így szólt.
- Még hogy elég, mert egy csepp vér sem marad benne? Akkor te mit csináltál?
Ekkor a férfire néztem. Nem volt már benne vér, éreztem. Az egyik kezem csupa vér volt. A másikkal a számhoz nyúltam az is véres volt. Akkor döbbentem rá, hogy mit tettem. Amint megéreztem a vérének az ízét én is bepörögtem, vágytam a vérre. Olyan voltam, mint egy állat. Pedig nem, ez csakis a túlélésről szólt. Majd letérdeltem és a kezemet a falba töröltem, hogy ne legyen se a szám, se a kezem véres. De egyre lejjebb csúsztam miközben a sírás kerülgetett. Jó volt a vér, de mégsem voltam kibékülve vele, hogy én egy ember vérét szívtam, mint egy szúnyog. De ha ehhez nem szokok hozzá, akkor meghalok. Mert minket a vér éltet. Mi más? Akkor megtanultam, ez olyan, mint egy játék. Vagy játszol és élsz, vagy elbuksz és meghalsz. Az életed a tét, bármilyen undorító és bármekkora bűn, amit teszünk.


3. fejezet: kölcsönös segítség

Azon a napon jöttem rá mit is jelent, ha mások vagyunk. Mi vámpírok tényleg mások lettünk és különböztünk az egyszerű emberektől. Én nem akartam szólni Davidhez, de ő igen.
- Mi bajod?
- Szerinted mi bajom lehet? Egy ember vérét szívtam, mint egy parazita, egy élősködő! Ez nem helyes. Én nem vagyok erre képes…
- Ha képes vagy, ha nem, ezt kell el fogadnod. Vámpír lettél ez a sorsod. Emberfeletti erővel rendelkezel, örökké élhetsz, az éj a tied. Nincsenek többé korlátaid, nem vagy többé láncra verve.
- De mire jó, hogy vámpír lettem? Bárcsak hagytál volna ott, az Aramik áldozataként. Akkor már a sírban nyugodhatnék, és nem lennék egy ilyen dög, mert nem vagyok jobb, mint az Aramik.
- Ez nem igaz! Az Aramik egy mocskos faj, akik élősködnek. Igen, ők ezt csinálják, de te csakis a túlélésért teszed. Egy évben egy ember nem sok, és George Harp gyilkolt. Ő egy gyilkos volt, Rebeka és Emily halála száradt a lelkén. Mennyire könyörgött a szánalmas életért. Semmivel nem volt jobb tőlünk, ha arra gondolsz. Most, ha gyűlölni akarsz, gyűlölj, de vigyázz! Ha vért érzel a levegőben, vagy megízleled ez lesz. Nem tudsz majd megállni, addig gyilkolsz és iszol, amíg elég nem lesz. Újra meg újra ezt fogod tenni.
- Hagyd abba! – estem össze az épület közepén.
- Lina. Én, megértelek. Nekem sem volt könnyű régen, hiszen amikor vámpír lettem egyedül jöttem rá, mi szükséges az élethez, de neked itt vagyok én! És segítek.
- Nekem nem kell a segítséged! – kiáltottam, majd elrohantam.
Mentem fürdeni, mivel a vér szaga tapadt a bőrömhöz, én pedig gyűlöltem magam és azt, aki vagyok. Bár a vér mássá tett, de élhetek. Mikor végeztem a fürdéssel egy szál törölközőben mentem ki. David sehol nem volt, pedig kerestem őt az egész épületben. Reméltem, hogy nem esett baja, de amilyen önfejű és konok képes lenne szembe szállni mérgében a vadásszal. Ledőltem, majd pár perc múlva fel is keltem. Ismeretlen hangot hallottam, biztos voltam benne, hogy idegen jár az épületben. Volt egy vascső a földön, felvettem és szép óvatosan elkezdtem a hang irányába menni. Az ajtó mögül jött a zaj. Kinyitottam és meglendítettem azt, de David esett be az ajtón.
- David? Veled mi történt? Ki tette ezt?
- Lina. Egy idegen vámpír csapatból hárman megtámadtak. Ismerem a vezetőjüket, Daren a neve. Ő, ha kell, ha nem gyilkol embereket. A nőket kihasználja, mocskos egy vámpír.
Térdeltem mellette ő pedig elájult a mellkasát fogva. Elvettem a kezét, súlyosan megsebesült. Lefektettem a kanapéra, majd egy lavórba vizet hoztam és kitisztítottam a sebeit, amint a hideg víz hozzá ért a nyílt sebhez, felszisszent.
- Á! – kiáltott fel.
- Fáj? - kérdeztem kicsit aggódva.
- Eléggé, de ki lehet bírni. - mondta.
Elláttam és bekötöztem sebeit. David a kanapén fekve pihent, én meg ott ültem végig mellette és tudtam, ha baja esne nem bocsátanám meg magamnak. Annak az élete érne véget, aki megmentett. Ő vigyázott rám és segített abban, hogy megismerjem az új énemet. Talán nem ilyennek képzeltem el a vámpír létet, de sokat segített nekem. Tőlem pedig rettentő nagy bunkóság lenne, ha magára hagynám. Elaludtam mellette. Másnap mikor felkeltem ő nem volt itt.
- David! David merre vagy? - kérdeztem.
Megnéztem mindenhol, majd egy csattanást hallottam. David volt az.
- Te mit kerestél a plafonon?
- Hallottam a mocorgást, azt hittem a vadász, vagy valaki más az. Aztán rájöttem, hogy csak te ébredtél fel.
- Hogy vagy? - kérdeztem.
- Jobban. Valami méreg vagy mi keveredett a testembe, de nem jutott be a testembe, így, hogy elláttad. Megmentettél köszönöm neked!
- Nincs mit! - mosolyogtam rá.
Mondtam neki, hogy pihenjen, én meg elmentem sétálni. Úgy gondoltam, hogy jót tenne, ha egy kicsit magamra maradnék, ahogyan ő is. Sok mindent akartam magamba helyre tenni, de a hátam mögött füttyögést és kiabálást hallottam. Egy szűk sikátorba mentem, ahol reméltem, hogy eltűnhetek a szemük elől, de nem. Még ketten jöttek, és a sarkon leszorítottak.
- Szia, cica! - gúnyolódott az egyik.
- Hagyj békén!
- Mi az? Egy ilyen kislány miért kószál erre egyedül?
- Ez a kislány tud magára vigyázni! Nem kell nekem kísérő, vagy dada. Főleg nem egy ilyen mocsok, mint te! – sziszegem, a fogaim közt.
- Ez szíven ütött! - mondta az egyik.
Elkezdte simogatni a vállam, én pedig belerúgtam és elfutottam, de ők jöttek utánam. Futottam, de elestem.
- Na, várj csak te kis. Most kapsz! - nevetett az egyik.
Nekem halálfélelmem volt, majd hirtelen egy árnyék tűnt fel. Megrémültem. Ha még több jön, akkor mi fog történni, de az alak később ismerős lett.
- Hé hapsikám te mit akarsz? - kérdezte az aki elől menekültem.
- Semmit. - szólt az ismerős hang.
- Figyelj ide! Osztozzunk a cicán! Öten vagyunk így is elég nem?
- Senki nem nyúl ehhez a lányhoz, világos?
- Hékás! Azt nem te fogod Scottnak megmondani.
- Ez a csaj kell, tehát az enyém is lesz.
- Mondd meg neki Scott! - Kiabálták a talpnyalók.
- Azt mondtam, hogy nem bántod a csajt! Világos? Vagy talán süket vagy?
- Figyelj ide, ha nem akarsz bajt, elhúzol innen. Nekem sok haverom van, és lazán végeznek veled is meg a cicával is.
- Gusztustalan állat! - kiáltottam. - Nem vagyok a cicád, te barom!
- Na, ide figyelj te kis.
- Mit is szerettél volna mondani? Esetleg bajod van a lánnyal? - kérdezte indulatosan.
- Nem, nincs bajom vele, de veled igen! - azzal előhúzott egy kést.
Én meg ijedtem. Nagyon. mi lesz, ha baja esik Davidnek? Akkor mit teszek? Az is az én hibám lesz. Mivel én kevertem őt bajba. Meg akart menteni engem ettől az állattól.
- Figyelj ide Scott! Még mindig érdekel a csaj? Még mindig a cicád? - azzal elkezdte hátra felé csavarni a karját.
- Megöllek!
- Nem hallottam!
- Nem.
- Mi nem?
- A tied a csaj, nekem nem kell, nem ér ennyit! Engedj már el!
- Kérj tőle bocsánatot!
- Bocsánat. Nem vagy a cicám.
Azzal David elengedte, a haverjai már nem voltak ott ez a barom is elfutott.
- Jól vagy? - kérdezte David.
- Igen.
Segített felállni, majd elindultunk haza. Amikor oda értünk leültetett. A lábam nagyon fájt. Egy kis világosságnál meg láttuk miért is fáj.
- Amikor elestem valami meg vágta. Biztos akkor sérült meg. - mondtam.
- Hogy- hogy csak most vetted észre, hogy fáj? Akkor idáig miért nem vetted észre?
- Nem tudom... talán azért mert féltettelek... Honnan tudtad, hogy bajba vagyok? Honnan tudtad, hogy hol vagyok?
- Láttam a jövőt. Amint eljöttél, éreztem veszélyben vagy. Láttam azt az állatot meg a haverjait, amint kergetnek téged. Tudtam bajba fogsz kerülni.
Ellátta a sérülést a lábamon. Halkan, nyöszörgés nélkül tűrtem, ahogy ellátja a lábam. Nem is éreztem, hogy annyira fájna. Vagy csak valami más terelte el a figyelmemet. Én Davidre néztem ős is rám. Ekkor valami furcsa érzés fogott el.
- Mi van?
- Semmi. Csak meg szerettem volna köszönni, hogy megmentettél és utánam jöttél.
- Nem nagydolog… - állt fel.
- De nagydolog! Megsérültél a vámpírtámadástól és... utánam jöttél. Szembe szálltál velük! Miért tetted?
- Mert a társam vagy. – mondta, azzal kiment a konyhába.
Amit mondott a fülemben csöngött. Az életét kockáztatta értem. Az én hülyeségemből akadt össze a vámpírokkal. Annak ellenére, hogy megsérült utánam jött, és megmentett azoktól a szánalmas emberektől. Kicsit fura volt, hiszen én is ember voltam régen, de a sebem is ellátta, kedves volt velem. Nem szidott meg. Talán megkedvelt annak ellenére, hogy egy idegesítő kis csitrinek tart.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.